A kedvenc városom, Moszkva

Moszkva (oroszul: Москва) Oroszország fővárosa. Az ország és egész Kelet-Közép-Európa elsődleges politikai, kulturális, gazdasági, pénzügyi, oktatási és közlekedési központja. A Moszkvai területen, a Moszkva folyó partján fekvő szövetségi jelentőségű város, a legfontosabb ortodox keresztény vallási központ, „a harmadik Róma”. Több mint 2500 km²-es területével és 12,5 milliós népességével Európa legnagyobb és legnépesebb városának számít.

Moszkvát a legenda szerint I. György kijevi nagyfejedelem alapította, az első írásos emlékek a városról 1147-ből származnak. A 18. és 19. században polgári város volt, a Szovjetunió idején pedig munkásvárossá vált. A városnak tíz közigazgatási körzete és 123 kerülete van. 2009-ben a világ harmadik leggazdagabb városa volt az itt élő milliárdosok számát tekintve. Épületei – mint például a Kreml, a Vaszilij Blazsennij- és a Megváltó Krisztus-székesegyház vagy a Hét nővér – és metróállomásai világhírűek. Többször volt a világ legdrágább városa. Erre a helyre szeretnék mindennél jobban elutazni, hiszen szerintem páratlanul gyönyörű hely. Mindig is érdekelt az orosz kultúra, és ez a város Oroszország "fénypontja", szóval ott a helyem.